Kora délután döntenek arról, hogy a balatoni tűzijátékokat megtartják-e, a budapesti tűzijáték lebonyolítása egyelőre nincs veszélyben - közölte a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) kedd délben az MTI-vel. A tárca azt írta: a Balatonon jelenleg nem túl kedvező az időjárás, óránkénti 60-80 kilométeres széllökések mellett komoly hullámzás jellemzi a tó vizét, ami befolyásolhatja a tűzijáték biztonságos lebonyolítását. A balatoni tűzijátékok megtartásával kapcsolatban kora délutánra (2-3 óra körül) hozza meg az operatív törzs a végleges döntését, erről később sajtótájékoztatót tartanak. A budapesti tűzijáték zavartalan lebonyolítását egyelőre semmi nem veszélyezteti, de folyamatosan figyelik az időjárás változásait - tette hozzá a KIM.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!