Belga Nagydíj - Hamilton indulhat az élről

Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája indulhat az első rajtkockából vasárnap a Forma-1-es Belga Nagydíjon. A szombati időmérő esőben kezdődött, s úgy tűnt, esőben is fejeződik be, ám az utolsó percre ismét elállt, s ezt a legutóbbi, Magyar Nagydíjon győztes brit pilóta tudta kihasználni a legjobban. Mögötte a világbajnoki pontversenyben vezető, címvédő német Sebastian Vettel indulhat a második rajtkockából, míg csapattársa, az ausztrál Mark Webber a harmadikból. A szeszélyes időjárás legnagyobb vesztese a pontversenyben második finn Kimi Räikkönen (Lotus) és a Ferrari két pilótája, Fernando Alonso és Felipe Massa voltak. A finn a nyolcadik, a spanyol a kilencedik, míg a brazil versenyző a tizedik helyet tudta csak megszerezni. (forrás MTI)


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek