Vis maior támogatás zalai településeknek

Összesen csaknem hatmillió forint vis maior támogatásban részesült három zalai település, a jelentős mennyiségű csapadék okozta korábbi károk felszámolásának ellentételezéseként - tájékoztatta a Zala megyei kormánybiztos kedden az MTI-t. Rigó Csaba közölte: Kerkafalva, Magyarszerdahely és Óhíd részesül vissza nem térítendő támogatásban a belügyminiszter júliusban született döntésének megfelelően. Óhíd az önkormányzati tulajdonban álló közútban keletkezett károk felszámolása érdekében nyújtott be vis maior támogatási pályázatot, amelyen 3 millió 52 ezer forintot nyert el a helyreállításra. A településen a téli időjárás és a nagy mennyiségű csapadék következtében összesen több mint hatezer négyzetméternyi önkormányzati út károsodott. Kerkafalva ugyancsak a nagy mennyiségű csapadék miatt kért támogatást az önkormányzati hídban keletkezett károk felszámolására. A település számára 2 millió 773 ezer forint támogatást hagytak jóvá. Magyarszerdahely önkormányzata ugyancsak az időjárási körülmények kapcsán, a településen átvezető Kürtös-patak áradása miatti védekezés többletkiadásainak enyhítésére részesült 53 ezer forint támogatásban.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot! Támogasd a Nyugat.hu-t!

A Nyugat nem csak tájékoztat, hanem segít eligazodni a Budapesten kívüli világban is. Helyben vagyunk, ahol szükséged van ránk! Megmutatjuk, ami fontos, elmagyarázzuk, amit tudnod kell.
Támogasd a Nyugat.hu-t!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek