Kevés gyerek született a Nyugat-Dunántúlon

Kissé mérséklődött a népességfogyás, miután csökkent a születések és a halálozások száma az év első felében az előző esztendő hasonló időszakához képest - derül ki a KSH adataiból. Összességében 1976-al kevesebb gyerek született, illetve 2874-el kevesebben haltak meg. A házasságkötések száma az elmúlt évi kismértékű emelkedést követően 2013 első félévében ismét csökkent. A születések és a halálozások száma régiónként különböző mértékben változott. A születésszám valamennyi régióban csökkent, ennek mértéke Közép-Dunántúlon, Közép-Magyarországon és Nyugat-Dunántúlon volt a legjelentősebb.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek