Bilincs és tomfa: soproni rendőr ügyét vizsgálják

Nyomozást rendelt el a Győri Nyomozó Ügyészség egy soproni rendőr ellen egy hétvégi intézkedés során történtek miatt.

Takács Péter megyei főügyész keddi közleménye szerint a rendőr zászlós a szombaton sorozatos közlekedési szabálysértésen ért férfit iratai átadására szólított fel, majd "bilincs, illetve tomfa alkalmazásával" igyekezett az utasítás teljesítésére rábírni. A férfi a rendőrségi előállítása során tett panaszt az intézkedő rendőr ellen.

Mint írja: a városi rendőrkapitányság vezetője a nap folyamán küldte meg a vádhatóságnak az ügy iratait. Ezek alapján rendeltek el nyomozást hivatalos eljárásban elkövetett bántalmazás bűntette és más bűncselekmény alapos gyanúja miatt.

A főügyész közlése szerint az intézkedő rendőr és az intézkedéssel érintett férfi nyilatkozatai közötti ellentmondások, valamint az intézkedés előzményeinek, végrehajtása módjának, törvényességének vizsgálata számos nyomozati cselekményt igényel, amelyeket a kedden elrendelt nyomozás tisztáz.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek