A Gazdag Erzsi óvodában az összes kiszolgáló helyiséget kifestették, azaz a felnőtt öltözőket és zuhanyzókat, az irodákat, a nevelői szobát, valamint a hátsó lépcsőházat is. A Hétszínvirág Óvodában parkettát cseréltek, csiszoltak és lakkoztak, emellett egy gyerekmosdó is megszépült. A Játéksziget intézményében tisztasági meszelést végeztek két fürdőszobában, az udvaron pedig felújították a homokozókat és lefestették a padokat. A Maros Óvoda két csoportjában a beépített szekrények újultak meg, valamint az udvaron tusolót és ivókutat alakítottak ki.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!