Szeptembertől az új törvényi szabályozásoknak megfelelően az általános iskolákban 16 óráig foglalkozásokat, 17 óráig pedig felügyeletet kell biztosítani. A tanulóknak kötelességük a délutáni foglalkozásokon részt venni, bár a szülők kérésére az igazgatók felmentést adhatnak ez alól. A szombathelyi Gothard Jenő Általános Iskolában a többi intézményhez hasonlóan a szülők alsó tagozatban kérték a napközit. A változás inkább a felső tagozatosokat érintette. Mándl Józsefné igazgató elmondta, az ötödik évfolyamosok harmada, a hatodikasok negyede napközis, míg hetedik, nyolcadik osztályban csak néhány tanuló szülei igényelték a 16 óráig való felügyeletet. A változások miatt plusz szakköröket, foglalkozásokat nem kellett indítani az iskolában.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot! Támogasd a Nyugat.hu-t!
A Nyugat nem csak tájékoztat, hanem segít eligazodni a Budapesten kívüli világban is. Helyben vagyunk, ahol szükséged van ránk! Megmutatjuk, ami fontos, elmagyarázzuk, amit tudnod kell.
Támogasd a Nyugat.hu-t!