Bírság a feketén szüretelőknek

A munkaügyi hatóság az idei szüreti szezonban is ellenőrzi majd az idénymunkásokra vonatkozó szabályok betartását. Vas megyében is jellemző, hogy több szőlősgazda alkalmaz ilyenkor külföldi munkavállalókat. A Vas Megyei Kormányhivatal munkatársai a vasi gazdáknál a korábbi tapasztalatok szerint általában találnak olyanokat, akik bejelentés nélkül dolgoznak, vagy késve jelentik be a munkavállalót. De akad hiányosság a nyilvántartás vezetésében is. A feketemunka miatt előfordulhat, hogy akár több százezer forint bírságot is fizethetnek a szüretelők után a gazdák.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek