Takarékossági okok miatt ma már kevés a teremőr a múzeumokban, a látogatóknak pedig hiányzik a szakértői segítség a kiállítások mellé. A Savaria Megyei Hatókörű Városi Múzeum és a Vasi Múzeumbarát Egylet emiatt döntött úgy, hogy közösen szerveznek egy képzést, amely hivatalosan szeptember 30-án indul. A kurzusra olyan önkénteseket is várnak, akik a képzés elvégzése után valamely szombathelyi múzeumban vállalnák a tárlatvezetői munkát. Fontos lenne, hogy már a jelentkezéskor eldöntsék az érdeklődők, hogy melyik múzeumban szeretnének önkénteskedni, mert ennek megfelelően vehetnek részt majd a képzéseken – mondta el Tóth Kálmán, a Múzeumbarát Egylet titkára.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!