Még a téli idő beköszönte előtt végeznének a kivitelezők a csörötneki nagyberuházásokkal – írja a gotthardtv.hu. Ugyanis felújítják a falu futballpályájának kiszolgáló létesítményeit, emiatt a csörötneki csapat egyelőre nem tud hazai közönség előtt játszani. Jelenleg több autóbuszöböl is épül a településen, az utolsó simításokat végzik a munkások. A projektet a GYSEV pályázata által valósították meg, a falunak csak a tervezés költségét kellett kifizetni. Emellett a napokban üzembe állították a polgárőrség pályázatán nyert térfigyelő rendszer 7 kameráját, valamint a Rába-parti kempingben épített strandfocipályát is. A polgármester szerint szeretnének nagy tömegeket megmozgató szabadidős sportrendezvényeket szervezni a kistérségben egyedülálló létesítményben.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!