1,7 milliárd forintból újulnak meg mellékutak

A kormány 30 milliárd forintot bocsátott a megyei önkormányzatok rendelkezésére, a leromlott állapotban lévő mellékutak javítására. Olyan szakaszokról van szó, amelyeket évek, évtizedek óta nem újították fel. Vas megyében a közútkezelő Kht. felmérte, hogy hol van szükség kátyúzásra, esetleg teljes burkolatcserére. A szakemberek 22 ilyen szakaszt jelöltek ki, a legtöbb a 86-os és a 8-as főutat érintő tranzitforgalmat szolgálja ki. Ezek a mellékutak év végéig, de legkésőbb jövő tavaszig megújulnak – tájékoztatott Kovács Ferenc megyei útügyi biztos. Első körben 8 szakaszon indulnak meg a munkák, melyekre 1, 7 milliárd forint áll rendelkezésre.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek