Régésznapot tartottak a héten a szombathelyi Reményik Sándor Evangélikus Általános Iskolában. Az intézmény nagy hangsúlyt fordít a történelem órákra. A régésznapot 4 tanóra keretében rendezték meg és szakembereket is hívtak. Az órákon 4. és 5. évfolyamos tanulók vettek részt. A program a régészek mindennapos életének bemutatásával kezdődött. Majd az iskola udvarán kialakítottak egy kutatóárkot, ahol a diákok megvizsgálhatták a szakemberek eszközeit és megfigyelhették, hogyan történik egy szabályos régészeti feltárás.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!