Munkavédelmi konferencia Sárváron

Kedden a Spirit Hotelben rendezik meg azt a Nemzetközi munkavédelmi konferenciát, amelyen a munkavédelem és a munkajog érvényesülésével kapcsolatos osztrák illetve magyar tapasztalatokat összegzik a szakemberek. Mivel a legtöbb külföldi munkavállaló nincs tisztában azzal, hogy milyen jogai vannak, és mit kell egy munkaszerződés megkötése során figyelni, a szakszervezeteknek kiemelten kell foglalkozniuk a magyarok munkavállalásával. Horváth Csaba az MSZOSZ regionális képviselője elmondta, hogy a hazai szakszervezetek a nemzetközi pályázatok segítségével ebben is tudnak segíteni a munkavállalóknak.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek