Csökkent az őszi káposztarepce vetésterülete

Csapadékhiány miatt a káposztarepcét a tervezett 20 600 hektár helyett mintegy 18 900 hektáron tudták az idén elvetni Vas megyében - közölte a Vas Megyei Kormányhivatal Földművelésügyi Igazgatósága kedden az MTI-vel. Az üresen maradt földekbe árpát vetnek, valamint megnövelik a közel 40 ezer hektárnyi őszi búza területét is. A szárazság miatt a gazdák egy része idén "porba vetette" a repcét, de a szeptemberi esőzések után már optimálisabb körülmények között kerülhetett a földekbe a mag. Az állomány egy része már kikelt és szépen fejlődik.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek