A megyei fordulóban 3 vasi helyszínen írnak a diákok. Csak Szombathelyen, a Bolyai iskolában 85 csapat 340 diákja vesz részt idén a megmérettetésen. A versenyre az egész országból valamint Kovászna és Hargita megye területéről vártak versenyzőket a 3. osztályostól egészen a nyolcadikosokig. A 4 fős csapatok megyei írásbeli fordulón, illetve Kárpát-medencei írásbeli és szóbeli döntőn vesznek részt. A megyei fordulót a környék iskolásainak Szombathelyen, a Bolyai János Gyakorló Általános Iskola és Gimnáziumban tartják október 11-én, pénteken délután fél 3-kor. Az országos döntő időpontja: november 23.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!