Megkezdődött a Magyar Sajtút Hálózat kiépítése

A magyarországi borutakhoz hasonlóan megkezdődött a Magyar Sajtút Hálózat kiépítése, ahol a kézműves sajtkészítők nemcsak saját portékáikat árusítják és kínálják, hanem turistákat is fogadnak – mondta a Kis-, Közép- és Agrárvállalkozók, Sajtkészítők Egyesülete elnöke szombaton az MTI-nek. Kovács László az első alkalommal a Fejér megyei Óbarokhoz tartozó Nagyegyházán megrendezett Sajtmustrán arról is beszélt, hogy a sajtúthálózat két állomása már épül: az egyik a rendezvény helyszínén, a másik a Nógrád megyei Szentén. Reményét fejezte ki, hogy az állomások száma a jövőben bővülni fog, és minden megyében lesz legalább egy.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek