Radikálisan elutasítják Orbán rendszerét

Ez a Demokratikus Koalíció szombati tisztújító kongresszusán hangzott el, mintegy kétezer hallgató előtt. Gyurcsány Ferenc, a DK újraválasztott elnöke úgy fogalmazott: Orbán Viktor önkényének elutasításában radikálisnak tartják magukat, a kormány leváltása után azonban mérsékelt balközép, polgári politikát szeretnének megvalósítani.

"Háború, vagy béke" - a DK vezetője szerint ez a jövő évi választás egyik fő kérdése, mert úgy látja, Orbán Viktor folyamatosan hadban áll az ország múltjával, Brüsszellel, a befektetőkkel és a másképp gondolkodó demokratákkal. Gyurcsány Ferenc szerint ezért nem csak a miniszterelnök személyével, hanem az "orbánizmus" jelenségével állnak szemben, amely nem megoldani akarja a problémákat, csak eltakarítani az egyet nem értőket. Ezért nem csinálhatjuk ugyanazt, mint ők, mert az orbánizmussal nem épül, hanem tönkremegy az ország - folytatta Gyurcsány, aláhúzva, hogy esetleges kormányra kerülésük esetén mindenkire tekintettel lesznek, hiszen mindenkit magyarnak tartanak majd, aki annak vallja magát.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot! Támogasd a Nyugat.hu-t!

A Nyugat nem csak tájékoztat, hanem segít eligazodni a Budapesten kívüli világban is. Helyben vagyunk, ahol szükséged van ránk! Megmutatjuk, ami fontos, elmagyarázzuk, amit tudnod kell.
Támogasd a Nyugat.hu-t!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek