Az egykori „kékcsempés” épület helyén már készül az új, hatemeletes komplexum. Az új belgyógyászati tömb több száz beteget fogadhat majd. Az épület hét belgyógyászati osztálynak és az osztályok szakrendelőinek is helyet ad. A többi közt az általános belgyógyászati, a reumatológiai, a bőrgyógyászati és a neurológiai ellátást kaphatják meg itt a betegek. Ugyancsak ennek a beruházásnak a része lesz kilenc műtő és a központi sterilizáció felújítása, valamint az intenzív osztály korszerűsítése is. A beruházást az európai unió támogatja. A pénz nagy része a komplexum megépítéséhez szükséges, de az összegből műszerek beszerzésére is tudnak költeni.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!