Teherautót loptak, elkapták őket

A Szombathelyi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztályának Vizsgálati Alosztálya lezárta azt a nyomozást, amelyet nagyobb értékre elkövetett lopás bűntett megalapozott gyanúja miatt indított három férfivel szemben, 2013. júniusában. A megalapozott gyanú szerint két helyi és egy vépi lakos 2013. június 9-én 20 óra és 2013. június 10-én 6 óra között az egyik szombathelyi telephelyre, az ott dolgozó portást megtévesztve bejutott, majd az egyik raktárépületbe a lakatot levágva bement. A feltételezett elkövetők egy Fiat típusú teherautót tulajdonítottak el indítókulccsal és forgalmi engedéllyel együtt, amelyet aztán később értékesítettek. A nyomozás során adat merült fel arra, hogy a lopásból származó járművet egy hévízi férfi vásárolta meg, ezért vele szemben a nyomozó hatóság orgazdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt eljárást indított. A rendőrök a férfiakat elfogták, előállították és gyanúsítottként kihallgatták. Jelenleg mindannyian szabadlábon védekeznek. A hatóság az ügyben folytatott nyomozást lezárta és a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal 2013. október 21-én a Szombathelyi Járási Ügyészségnek megküldte.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot! Támogasd a Nyugat.hu-t!

A Nyugat nem csak tájékoztat, hanem segít eligazodni a Budapesten kívüli világban is. Helyben vagyunk, ahol szükséged van ránk! Megmutatjuk, ami fontos, elmagyarázzuk, amit tudnod kell.
Támogasd a Nyugat.hu-t!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek