Tovább négysávúsítják a 8-as főutat

A 8-as számú főút Herend és Szemenye közötti négysávúra bővítésének tervezésére írt ki nyílt közbeszerzést a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt., a munka becsült ellenértéke nettó 1 milliárd 20 millió forint. A felhívás a legutóbbi Közbeszerzési Értesítőben jelent meg. Az ajánlattevőknek építési engedélyezésre alkalmas terveket kell készíteniük úgy, hogy a jelenlegi kétszer egysávos út teherbírását is megerősítik. Az útszakasz két részre oszlik. Az első a Herend és Jánosháza közötti rész, ennek a becsült ellenértéke nettó 750 millió forint. A második szakasz Jánosházától tart Szemenyéig, becsült díja nettó 270 millió forint. Az út végig elkerüli a településeket, ezért az elkerülő szakaszok új nyomvonalra kerülnek. Az egyes részekre külön-külön is lehet ajánlatot tenni. Az első rész megtervezésére az a cég vállalkozhat, amelynek nettó árbevétele az elmúlt 3 év mindegyikében elérte a 600 millió forintot. A kétszer kétsávos út tervezéséből származó nettó árbevételnek pedig el kell érnie az 500 millió forintot, az utolsó 3 évben, együttesen. A második rész az árbevételi határ nettó 250, illetve 200 millió forint. Az ajánlattételi határidő november 29., a legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatást kínáló ajánlattevő lesz a nyertes.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek