A több műszakban dolgozó szülőknek segít gyermekük elhelyezésében az az új, úgynevezett családi napközis rendszer, amelyet a Csodaország bölcsődében alakítottak ki. A gyermekeket reggel fél 6-tól fogadják és akár este fél 11-ig is az intézményben lehetnek. Sebestyén Bianka, az Egyesített Bölcsődei Intézmény vezetője elmondta: a napközi csaknem egy hónapja működik. Ez idő alatt folyamatos volt az érdeklődés, egyre többen kérik ezt a szolgáltatást. Felhívta a figyelmet, hogy az időszakos gyermekfelügyletet és a külön szolgáltatásokat bárki igénybe veheti, de a családi napközit csak azok igényelhetik gyermekeik számára, akik már nincsenek GYED-en.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!