30 milliós kormányzati segítséget kér Kőszeg

Egy minisztériumi rendelet teszi lehetővé, hogy az önkormányzatok kiegészítő támogatásra nyújtsanak be igényt annak érdekében, hogy megőrizhessék működőképességüket. A kormányzati segítség visszatérítendő vagy vissza nem térítendő formában lehetséges. A kőszegi képviselők arról döntöttek, hogy 30 millió forint összegben kérnek állami segítséget - számol be a város havilapja. Kőszeg számára ugyanis nehézséget okoz, hogy az alpannónia pályázat támogatása még nem érkezett meg az önkormányzathoz. További probléma, hogy a jelenleg 70 millió forint összegű folyószámla hitelkeret - amelynek kihasználtsága szinte maximális - az év végéig 10 millióra csökken.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek