Egy brit családnak három napra ki kellett költöznie a házából, miután kiderült, hogy a brazil banánon látható folt nem is penész, hanem háló, amit a világ egyik legmérgezőbb pókjai szőhettek. Akkor kezdtek valami rosszra gyanakodni, amikor már nemcsak a banánon voltak fehér foltok, hanem a környezetében is. A családnak azt tanácsolták, hogy azonnal hagyják el a házat. Valószínű, hogy a világ egyik legmérgezőbb pókfaja, a brazil vándorpók egyedei foglalták el a brit lakást.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!