A balesetek megelőzése érdekében fokozott rendőri jelenlétre számíthatnak a közlekedők Vas megye közútjain. A tapasztalatok szerint a „hosszú hétvégék” jelentős forgalomnövekedést indukálnak, amelynek következtében a balesetek előfordulásának kockázata is megnő. Ezért a főkapitányság kijelölt állománya 2014. május 1. és 2014. május 4. között kiemelten ellenőrzi a gépjárművezetőket, a motorkerékpárral, segédmotor-kerékpárral és kerékpárral közlekedőket. A rendőrök fokozott figyelmet fordítanak az agresszív vagy ittas állapotban volán mögé ülők kiszűrése mellett, a passzív biztonsági eszközök használatának ellenőrzésére is.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!