Kezdődnek a ballagások, jön az érettségi

A hosszú hétvége miatt egyes középiskolákban már ma délután elballagnak a diákok. Az írásbeli érettségik hétfőn a magyar nyelv és irodalom és a magyar mint idegen nyelv vizsgákkal kezdődnek. Az Oktatási Hivatal MTI-hez eljuttatott tájékoztatója szerint a kétszintű vizsgarendszer bevezetése óta a 20. vizsgaidőszakban május 5. és június 27. között a középiskolákban és 20 kormányhivatal szervezésében mintegy 1190 helyszínen zajlanak majd az érettségik. Az érettségizők közül 83 ezer végzős középiskolás tesz a vizsgaidőszakban "rendes" érettségit, azaz szerezhet érettségi bizonyítványt. Rajtuk kívül még - a rendszer által nyújtott lehetőségekkel élve - mintegy 34 800-an tesznek legalább egy vizsgatárgyból valamilyen fajta érettségi vizsgát, azaz összesen mintegy 117 800 diák ad számot tudásáról. A vizsgák 3416 érettségi vizsgabizottság közreműködésével zajlanak majd.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek