Vasárnap estig tart a nyitott pincék hétvégéje, a bortavasz jegyében. Ezalatt csaknem 70 ausztriai borász pinceajtaja tárul ki Dél-Burgenland dűlőiben. A túrázók kilenc borutat járhatnak be, 350 különböző fajtát kóstolhatnak meg, és kulináris csemegék sora is várja őket. A szervezők ingyenes buszutazást biztosítanak. Egész hétvégén 10, valamint 12 órakor is lehet a menethez csatlakozni: járatok indulnak Körmendről, Szombathelyről és Kőszegről. A pincék minden este 19 óráig látogathatóak, utána a buszok is hazaindulnak. A burgenlandi bortavasz egyébként egyre népszerűbb program, tavaly már kétezren járták be a pincészeteket.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!