Óriási érdeklődés mellett indult meg az ittasan halálos baleset okozásával vádolt Eva Rezesova másodfokú pere, de a szlovák vádlott beteget jelentett. A szlovák milliomosnő védelme egyébként a nő teljes felmentését szeretné elérni. A hvg.hu információi szerint a védelem arra hivatkozik, hogy Rezesova nem is volt ittas, a négy ember halálával végződött baleset pedig elkerülhetetlen volt. A lap szerint egy új orvosi szakvéleménnyel is előállnak majd és azt is az indokok között hozzák majd fel, hogy a milliomosnő egyik gyerekét pszichiáter kezeli, mert anyja tartós hiánya megzavarta a fejlődését.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!