1,8 millió forintot kereshet majd egy miniszter

Ha a kedden alakuló országgyűlés elfogadja a Fidesz legelső törvénymódosító indítványát, akkor a kormányzati tisztséget betöltő képviselők fizetése nagyot ugrik - írja a Blikk. Rogán Antal hétfői javaslata szerint egy miniszter esetében például az 1,1 milliós bér mellé járna májustól a 747 ezer forintra nőtt képviselői alapdíj. A miniszterelnöki fizetés meghaladja majd a kétmilliós plafont: az 1,5 milliós havi jövedelem mellé további bruttó 747 ezer forintos plusz társul.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek