Vasúti átjáró lezárások

A GYSEV Zrt. a Porpác-Hegyeshalom vasútvonalon nagygépes vágányszabályozást végez 2014. május 12-e és 21-e között, emiatt a vasúttársaság két helyszínen időszakosan lezárja a vasúti átjárókat. A 8458-as számú (Csénye-Bögöt) összekötő út és a Porpác – Ölbő-Alszószeleste vasúti vonalszakasz keresztezésében lévő útátjárónál félpályás lezárás lesz 2014. május 12-e 10:00-tól 19:00 óráig, illetve 2014. május 12-e 23:00 órától május 13-a 12:00-ig. Az átjárót teljes szélességben zárják le május 12-e 19:00 órától 23:00 óráig. Szintén teljes útzár lesz a 88-as számú főút és a Porpác – Ölbő-Alsószeleste vasúti vonalszakasz keresztezésében lévő útátjárónál 2014. május 12-e 23:00 órától május 13-a 04:00-ig. Az említett időszakban az átjáró mellett a vasúttársaság ideiglenes kerülőutat biztosít.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek