Ha kinyomjuk a mobilt vezetés közben, azt is büntethetik

A Kúria döntése szerint büntetendő telefonhasználatnak minősül még az is, ha vezetés közben akár egy pillanatra is a kezünkbe vesszük és használjuk mobiltelefonunkat: a bejövő hívás egy gombnyomással történő visszautasítása már a KRESZ harmadik paragrafusának második bekezdésébe ütköző cselekedet - írja a Népszava.

Az ügy előzményéről az Ügyvédvilág.hu számol be: a felperest a H. Rendőrkapitányság szolgálatot teljesítő rendőrei intézkedés alá vonták és tízezer forintos közigazgatási bírság megfizetésére kötelezték, mert vezetés közben kézben tartott mobiltelefont használt.

A felperes a szabálysértést nem ismerte el, mert a bejövő hívást azonnal kinyomta, pontosan azért, hogy ne kövessen el szabálysértést - ezt a járműben ülő tanú is bizonyította. Fellebbezését azonban elutasították, a másodfokú hatóság az elsőfokú határozatot helyben hagyta, hiszen "a szabályszegés ténye bizonyított", mert a beérkező hívás "kinyomása" már mobiltelefon-használatnak minősül.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek