Orbán Viktor és Semjén Zsolt szombaton a Parlament elé terjesztette az új kormány minisztériumainak felsorolásáról szóló törvényjavaslatot. Eszerint az új kormányban kilenc minisztérium lesz; a "kormányzatikoordinációt ellátó" csúcsminisztérium, a Miniszterelnökség mellett a Belügyminisztérium, Emberi Erőforrások Minisztériuma, Földművelésügyi, Honvédelmi, Igazságügyi, Külgazdasági és Külügy, Nemzetgazdasági és Nemzeti Fejlesztési Minisztérium működik majd.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!