Idén adták át először a Kemény Henrik bábművész emlékére alapított díjat. Az elismerést Kovács Géza, a szombathelyi Mesebolt Bábszínház igazgatója kapta meg a Kaposváron tartott programon. A szakmai találkozót hetedik alkalommal rendezték meg. A Mesebolt Bábszínház „Az elásott kincs” című darabbal szerepelt. Kovács Géza ennek a darabnak volt a rendezője és a dramaturgja is egyben.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!