Egy népes, 30 példányból álló kígyókolóniát fedeztek fel London központi részén. A példányok - amelyek közül többen elérték a 2 méteres hosszt - a háztetőkön és a fákon tanyáznak, és bár harapásuk nem halálos, mégis komoly életveszélyt jelentenek, ez a fajta ugyanis szorítással öli meg áldozatát. Azt még egyelőre nem tudni, hogy kerültek az állatok a belvárosba.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!