Újabb mellékúton vezettek be teljes korlátozást

Újabb mellékúton kellett teljes pályás korlátozást bevezetnie a Magyar Közútnak az ár- és belvíz helyzet miatt Vas megyében: a 7445-ös jelű Molnaszecsőd-Katafa összekötő út 3,2 kilométeres szakaszán nem közlekedhetnek gépjárművek. Ezen kívül tegnap óta érvényben van a teljes útzár a 7454-es jelű Vasszentmihály-Felsőszölnök összekötő út 3,4 kilométeres, a 8637-es jelű Bük-Acsád összekötő út 1,8 kilométeres, a 7453-as jelű Őriszentpéter-Rönök összekötő út 1,4 kilométeres és a 8708-as számú Körmend-Pinkamindszent út 3,2 kilométeres szakaszán. A 7451-es jelű Magyarszombatfa-Csákánydoroszló alsóbbrendű úton a 30-as kilométerszelvény közelében pedig útszűkületre számíthatnak az autósok.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek