Megszűnt a teljes útzár Bük és Acsád között

Megszűnt a teljes útzár a 8637-es jelű Bük-Acsád összekötő úton Vas megyében. Az ár- és belvíz helyzet miatt azonban továbbra is érvényben van teljes pályás korlátozás a 7445-ös jelű Molnaszecsőd-Katafa összekötő út 3,2 kilométeres, a 7454-es jelű Vasszentmihály-Felsőszölnök összekötő út 3,4 kilométeres, a 7453-as jelű Őriszentpéter-Rönök összekötő út 1,4 kilométeres és a 8708-as számú Körmend-Pinkamindszent út 3,2 kilométeres szakaszán. A 7451-es jelű Magyarszombatfa-Csákánydoroszló alsóbbrendű úton a 30-as kilométerszelvény közelében pedig útszűkületre számíthatnak az autósok. A Magyar Közút üzemmérnökségi szakemberei hétfő este a 86-os főút Körmendtől délre eső szakaszán az út nyugati, árvíz által veszélyeztetett szakaszán mintegy 180 méter hosszú, 20-30 centiméter magas és körülbelül 1 méter széles nyúlgátat építettek az út megvédése érdekében.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek