Öt és fél évre ítélték Biszku Bélát

A 92 éves Biszku Béla volt állampárti vezetőt az 1956-os forradalmat követő megtorlások miatt felbujtóként, több emberen elkövetett emberöléssel és bűnpártolással megvalósított háborús bűntett és más bűncselekmények miatt öt és fél év szabadságvesztésre ítélte a Fővárosi Törvényszék első fokon, nem jogerősen kedden. Perbeszédében az ügyészség életfogytiglant, a védő felmentést kért. A vádlott érdemi vallomást mindvégig nem tett, de bűnösségét tagadta. A vád szerint Biszku Béla az állampárt tagjaként a forradalom leverése után részt vett a karhatalom megszervezésében és irányításában. A karhatalom kegyetlen leszámolásokat hajtott végre, halálos áldozatokat követelő sortüzeket adott le. Biszku Béla az ügyészség szerint azért nem intézkedett a felelősségre vonás érdekében, mert a sortüzekre a szűkebb pártvezetés más tagjaival együtt ő adott utasítást.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek