A Magyar Közút ma 8 óra 45 perckor feloldott a teljes útzárat a 7453-as jelű Őriszentpéter-Rönök összekötő út 1,4 kilométeres, a 8708-as számú Körmend-Pinkamindszent út 3,2 kilométeres és a 7454-es jelű Vasszentmihály-Felsőszölnök összekötő út 3,4 kilométeres szakaszán. Teljes útzár így egyelőre már csak a 7445-ös jelű Molnaszecsőd-Katafa összekötő út 3,2 kilométeres és a 8631-es jelű Vasegerszeg - Nagygeresd összekötő út 1,4 kilométeres szakaszán van érvényben. Körmend és Szentgotthárd térségében néhány alsóbbrendű úton azonban útszűkület lassíthatja a közlekedést.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!