Bekérették a kijevi magyar nagykövetet

Bekérette Magyarország kijevi nagykövetét az ukrán külügyminisztérium, mert aggasztják Orbán Viktor kormányfő kijelentései a határon túli magyaroknak szerinte járó autonómiáról és kettős állampolgárságról. A kijevi külügyi szóvivő szerint a miniszterelnök által elmondottak ellentétesek az ukrán joggal. Úgy véli, ezek a szavak nem segítik az ukrajnai válság elterjedésének megállítását. Korábban a lengyel kormányfő is azt mondta Orbán Viktor kijelentéseire, hogy azok nem szerencsések.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek