Újabb veszélyes drog jelent meg Magyarországon

Új, az egészségre rendkívül káros és elsősorban a fiatalok körében népszerű, pszichoaktív hatást kifejtő szer jelent meg a magyar feketepiacon: április eleje óta 10 fiatalt kellett kórházba vinni a szer fogyasztói közül légzésleállás, eszméletvesztés miatt - mondta el az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) szóvivője az MTI-nek szerdán.

Kovács Viktória közölte, az anyag fehér por formájában érkezik meg Magyarországra, feltehetően Kínából. A port általában valamilyen szerves oldószerben, többnyire acetonban oldják fel, és az így kapott folyadékba különböző növényi törmeléket, orvosi zsályát, pemetefüvet áztatnak. Ezt követően a növényi törmeléket kiszárítják és cigarettapapírba sodorva szívják el, több alkalommal a növényi törmelékhez dohányt is kevertek.

A hatóságok előtt ismert ügyek közös jellemzője, hogy az anyagot 15-17 évesek fogyasztották, azt sodort cigarettában szívták el, majd rövid időn belül rosszul lettek, mérgezéses tüneteket mutattak - mondta a szóvivő. Hozzátette: a légzés leállása és eszméletvesztés miatt a mentőszolgálat az érintetteket minden esetben kórházba vitte.

Kitért arra, kedden egy fővárosi iskolában lett rosszul két fiatal, akik azt mondták, csak pár slukkot szívtak a készítményből.

Kovács Viktória elmondta: a kábító hatású anyagokat rendszerint nagyobb tömegek által látogatott nyilvános helyeken fogyasztják - például iskolákhoz közeli tereken, focipályán, buszpályaudvaron -, ugyanakkor az anyag megjelenhet az általános iskolákban és a szakképző iskolákban is.

Csak az elmúlt egy hónapban már kilenc megyét érintően 79 büntetőeljárásban mutatta ki igazoltan a Bűnügyi Szakértő és Kutató Intézet az új a szintetikus kannabinoid csoportba tartozó szer jelenlétét - tette hozzá.

A rendőrség néhány esetben már fel tudta deríteni azt is, honnan szerezték a fiatalok a kábítószert, és a drog terjesztőit is eljárás alá vonta. A folyamatban lévő eljárásoknak már tíz gyanúsítottjuk van.

Emellett nemzetközi együttműködésben próbálják megakadályozni, hogy a komponenst tartalmazó újabb szállítmány eljusson Magyarország területére, egyúttal felhívják a figyelmet a kábítószer használatának veszélyeire.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek