Újabb három milliárdot költhet Lázár

A kormány legutóbbi határozata alapján újabb 3,1 milliárd forint kap a Lázár János vezette Miniszterelnökség ’dologi kiadásokra’ a költségvetés általános tartalékából.– írja a Napi.hu a Magyar Közlönyre hivatkozva. A honlap szerint a kormány első féléveben elkölthető kerete a mostani döntéssel kiürült, a következő másfél hónapban 2,7 milliárd forintból kell kijönni, miközben eddig 42 milliárdot költöttek el. A mostani jogszabályhoz a kabinet semmilyen magyarázatot sem fűzött, legutóbb egyébként épp egy hónapja kapott „dologi kiadásokra” a Miniszterelnökség 2 milliárd forintot.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek