Éjfélig majdnem kétszázszor riasztották a tűzoltókat

A szerdán érkezett viharos szél miatt éjfélig majdnem kétszázszor riasztották a tűzoltókat, azóta is tucatjával érkeznek a segélyhívások szinte az egész országból - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivője csütörtök reggel az MTI-vel. Hajdu Márton elmondta: elsősorban a Dunántúlon voltak gondok, a legtöbb riasztást Somogy megyéből kapták. Jellemzően a viharos erősségű szél miatt kidőlt fákhoz, leszakadt faágakhoz riasztották őket. A tűzoltókhoz mintegy 20 épületkárról érkezett bejelentés. Egy esetben a szél annyira megbontotta a tetőszerkezetet, hogy a ház lakhatatlanná vált. Volt ahol fa dőlt az útra, másutt vasúti felsővezetéket rongáltak meg a leszakadó faágak. Öt megyében 12 településen volt átmenetileg áramszünet - tette hozzá. Az előrejelzés szerint az OKF továbbra is tömeges bejelentésekre készül.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek