Szociális gondozó és ápoló szakirányt indít a 2014-2015-ös tanévtől a vasvári Béri Balogh Ádám Posta- és Bankforgalmi Szakközépiskola. Az intézmény még várja azoknak a 8. osztályt végzett diákoknak a jelentkezését, akik egyelőre nem találtak meg az érdeklődésüknek megfelelő szakterületet és iskolát. A szeptemberben újonnan induló képzése augusztus 31-éig lehet jelentkezni.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!