A Rohonci úti stadionban vasárnap délután fél 5-től a Szombathelyi Haladás a Ferencvárost fogadja. Ezért délelőtt 11 órától este 8-ig lezárják a forgalom előtt a Bartók Béla körutat a Rohonci út és a Kenderesi út között. A Bartók Béla körút 40. és a stadion közötti területre a mérkőzés előtti, illetve az azt követő egy-egy órában a gyalogosok sem mehetnek be. Az útszakaszon csak a helyi járatos autóbuszok hajthatnak majd át, de azok sem állnak meg, így a legközelebbi fel- és leszállási lehetőség az Uszoda megállójánál lesz. A vonattal érkező vendégszurkolók rendőri kísérete miatt öt-tíz perces forgalomkorlátozásra is számítani kell a vasútállomás és a stadion között 13 óra és 16.30, valamint fél 6 és 8 között.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!