Éles helyzetben is maradéktalanul betölti funkcióját a lukácsházi tározó – derült ki az elmúlt napok áradásai során. 1,4 millió m3 vizet tartottak vissza itt a tározótérbe, aminek hatására a tározó alatti részeken kevesebb víz folyik le a Perinten és a Gyöngyösön. Az esőzések hatására ugyanis intenzív áradás indult meg a Gyöngyös-patakon is. Pénteken a Gyöngyösön Kőszegnél pár óra alatt több mint 2 méteres vízszintnövekedés következett be. A patak itt éjfél körül tetőzött 441 cm-el. Kőszegen a Hatházakhoz vezető utat három helyen át kellett vágni, hogy lakott területekre ne jusson le a víz. Az Arany patakon is jelentős árhullám képződött pénteken. Szinte telt mederrel folyt a víz Szombathelyen. Oladnál az átlagos 50 cm-es víz nem egészen fél nap alatt két métert emelkedett.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!