Jelenleg 263 kilométeren van árvízvédelmi készültség a folyókon - közölte az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) hétfőn az MTI-vel. A tájékoztató szerint az elmúlt napokban kialakult árhullám a Dunán Nagymaros térségében tetőzik, az elsőfokú készültség szintje alatti vízállással. Az árhullám tetőzése a folyón lejjebb várhatóan csak Bajánál és Mohácsnál közelíti meg az első fok szintjét, Budapestnél az első fok szintje alatti lesz a tetőzés, a rakpartokat előreláthatólag nem kell lezárni. Az utóbbi napok sok csapadéka a Hernádon a harmadfokot meghaladó, a Sajón a másodfok szintjét elérő árhullámok kialakulását eredményezte. Az OKF harmadfokú készültséget tart fenn a Hernád mentén 62, a Lajta mentén 36 kilométeren. Másodfokú a készültség a Rábán és a Répce árapasztón 36 kilométeren. Elsőfokú készültség van a Duna Szigetközi szakaszán, a Marcalon és a Sajó mentén egy-egy területen.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!