A kormány célja, hogy 2015 januárjától minden munkaképes korú, egészséges embernek legalább közmunkát biztosítson - jelentette ki Lázár János hétfőn Csanádalbertin. A Miniszterelnökséget vezető államtitkár az új kormány egyik legfontosabb feladatának nevezte, hogy a kistelepüléseken élők számára munkát, lehetőséget kínáljon. Lázár János közölte: az államnak május 1. és december 31. között éves szinten 200 ezer embernek biztosítania kell közmunkát, ezzel együtt pedig fontos a közösségi közlekedés szervezésének javítása.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!