A közút kedden délután fél 4-kor feloldotta a teljes útzárat a 8637-es jelű mellékúton Bük és Acsád települések között, így már csak Molnaszecsőd és Döröske, valamint Nagygeresd és Vasegerszeg között van érvényben teljes pályás korlátozás. A közlekedők ezen kívül félpályás lezárásra számíthatnak Gór és Bő között, valamint útszűkületre Kőszeg térségében, Sárvár és Ostffyasszonyfa, illetve Kemenesmihályfa és Ostffyasszonyfa között.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!