Árvíz: továbbra is rendkívüli a helyzet Horvátországban

Horvátországban ketten meghaltak, 15 ezren pedig még mindig nem tudnak visszatérni lakóhelyükre a Száva folyó áradása miatt, de a kedd délutáni mérések már a folyó apadását jelzik - tájékoztatott honlapján a horvát közszolgálati televízió kedden. Ivo Josipovic horvát államfő kedden Zadarban arra figyelmeztetett, hogy senki ne gerjesszen pánikhangulatot. Ugyanakkor kritikát fogalmazott meg a sajtóval szemben, amiért sokszor félretájékoztatják a lakosságot, és ez szerinte nagyban hátráltatja a mentési munkálatokat.

A Jutarnji list napilap keddi internetes kiadása a szervezetlen védekezés miatt bírálja a hatóságokat. Miközben Horvátország egész területéről érkeznek a segélyek, és példátlan összefogás jellemzi a társadalmat, addig a helyben védekezők a homokzsákok és a homok hiányát róják fel az illetékeseknek. A hatóságok előrejelzései sem bizonyultak pontosnak, mivel alábecsülték a Száva várható vízszintjét.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek