Fülemülék éjszakája Vas megyében

Fülemülék éjszakája program kezdődik péntektől Vas megyében. A madármegfigyelő túrákat az Őrségi Nemzeti Park és a Madártani Egyesület vasi csoportja szervezi Celldömölkön, Őriszentpéteren, Kőszegen és Szombathelyen. A világ egyik legszebb hangú madárfaja napközben és a költési időszak első felében egész éjszaka énekel. Ennek lehetnek megfigyelői azok, akik elindulnak a pénteki vagy a szombati túrán. A madártani szakemberek pénteken este hét órakor Celldömölkön a Sághegyi Múzeumnál, Őriszentpéteren pedig a Keserűszernél várják az érdeklődőket. A kőszegi program szintén pénteken, csak egy órával előbb, este 6-kor indul az Abért-tónál. Szombaton pedig a szombathelyiek csatlakozhatnak este nyolc órától a Béke térnél a „Fülemülék éjszakája” programhoz.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek