Új színész osztályokat indít a celldömölki Soltis Lajos Színház. A teátrum már meghirdette a felvételi időpontokat is. A gyermekstúdiósokat június 5-én, csütörtökön délután egy és három óra között várják a Kamaraszínházba. A csoportba az általános iskolások jelentkezésére számítanak. A színi stúdió is ugyanezen a napon tartja felvételijét délután három óra és fél hat között. Itt a teátrum vezetői a 14 és 20 év közötti jelentkezőkből válogatják majd ki a tehetségeket. A felvételin a fiataloknak verset kell mondaniuk, valamint énektudásukról is számot kell adniuk. Részletek a felvételiről a www.soltisszinhaz.hu honlapon olvashatók.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!